Mindenki nagy izgalommal készült erre a kivételes szépségű utazásra, ahol sok új ismerettel is gazdagodtak a gyerekek. Minden megtekintendő hely előtt a buszon kivetítve megnéztünk egy tájékoztató filmet a helyhez kapcsolódó történelmi háttérről, a keletkezés körülményeiről, valamint az idegenvezetők is sok érdekes információt meséltek.
Az első napon megálltunk Déva váránál, ahova felvonó vitt fel bennünket, sétálhattunk a várfalak mellett. A szállásunk Gyergyóújfaluban volt, innen jártuk be a közelebbi és távolabbi helyeket. Sétáltunk Zetelakai víztározó mellett, Szejkefürdőn megnéztük a Mini Erdély parkot, Korondon a gyerekek korongoztak, és megismerték a taplász mesterséget. Nagy élmény volt Parajdon a sóbányába tett látogatás is. Dzsippekkel felvittek bennünket a Hargitára, ahol megnéztük a felállított kopjafákat a csúcson. A gyerekek nagy örömére bobozhattak Közép-Európa leghosszabb bob pályáján is.
Jártunk a Gyilkos tónál, és sétálhattunk a Békás-szorosban. Felejthetetlen élmény volt, hogy eljutottunk a Fogarasi-havasokba, ahová a csúcsra felvonóval mentünk, lefelé már a busz hozott a hihetetlen kanyarokkal teli úton. Hazafelé útba ejtettük Kolozsvárt és a Király-hágót. Öröm volt hazaérni, de mindannyian szívesen emlékszünk vissza az Erdélyben töltött időre.
Köszönjük a lehetőséget.