Őszi természetjárás

2024 október 18-án került sor az őszi természetjárásra. A kerékpáros túrán iskolánk felsős tanulói vettek részt. A diákoknak lehetőségük volt a szabadban mozogni, hiszen biciklivel tették meg a körülbelül 14 km-es távolságot. Helyszínnek a Szank és Jászszentlászló közötti telepített erdőt választottuk.  A gyerekek Somogyi István vezetésével - aki a Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi őre – felfedezhették lakókörnyezetük természeti értékeit. Megcsodálhattak olyan „ritka”, nagy fákat (tölgyfák, nyárfák), amik foltokban tarkítják a telepített erdőt. Közben megismerkedtek az erdő élővilágával is, például az ott előforduló gombákkal. A kirándulás célja az volt, hogy a tanulók többet tudjanak meg szűkebb környezetükről és együtt töltsenek egy délutánt a természetben. A gyerekek kísérésében Kovácsné Kurgyis Nikolett tanárnő segítségére számíthattam. Bízom abban, hogy tanulóink élvezték a természet és az erdő adta szabadságot!

 

Görög Norbert

 

 



Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!