Ebben az évben az induló előkészítő osztály kisdiákjai is csatlakoztak az első osztályosok csapatához, így 27 nebulót kísértek át a másodikosok az óvodából a református templomba, augusztus 31-én délután. A csillogó szemű elsősöket meghatódva adta át Kószóné Faddi Katalin óvodavezető, Ujfaludi Lilla tagintézmény vezetőnek. Kósa István lelkész köszöntő szavai után a nyolcadikosok átadták az iskolai nyakkendőt kis társaiknak, akik elmondva a fogadalom szövegét, immár a Gy. Szabó Béla Tagiskola tanulói lettek. Az ünnepi műsort az érkező kisdiákok műsora mellett a másodikosok verse tette színesebbé.
Az intézmény vezetője örömmel köszöntötte a nyári szünetről visszatérő diákokat, sikeres tanévkezdést kívánva nekik. Bemutatta az iskola pedagógus karának új tagjait: Nagy Évát, Tisóczki Jánosnét és Balog Bernadettet Köszöntőjében szólt az elsősökhöz, a nevelőtestület tagjaihoz és a szülőkhöz is, kérve együttműködésüket egy eredményekben gazdag, élményekkel teli tanév megvalósításához.
Református lelkészünk áldásával megnyitotta az új tanévet, és szeptember elsején 165 diákot várt intézményünk, hogy belépjen a tudás birodalmába