Gyermeknapi programok

Szank község sikeres pályázatának és a Szülői Szervezet támogatásának köszönhetően iskolánk minden tanulója és pedagógusa varázslatos kiránduláson vehetett részt június 15-én, Budapesten.

Az első-második évfolyamosok a Fővárosi Állat-és Növénykertbe látogattak el, a Hősök terén tett séta után. A Varázshegyben, az állatkert 16 bemutatótermében, az élővilág sokféleségére csodálkozhattak rá a gyerekek. A Csillagtérben az „Állatok akcióban” című izgalmas élő bemutatónak lehettek részesei.

A többi évfolyamot egy kiállítás várta a millenáris területén. Az „Álmok Álmodói 20” kiállításon olyan tudományos és technikai vívmányokat néztek meg, amelyek felfedezői, megalkotói a magyar néphez és kultúrához kötődő tudósok, szakemberek. Kíváncsi felfedezők, akik új földekre léptek, mérnökök, akik megépítették ötleteiket, tudósok, akik az univerzum rejtelmeibe férkőztek. Megmutatták a világnak, amit még csak ők láttak addig, vagy amiről csak ők álmodták még, hogy lehetséges.



Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!