„Ballag már a vén diák…”

Visszatekintve az elmúlt tanévre izgalommal, várakozással telve tértünk vissza májusban a digitális oktatásról a tanterem falai közé.

Ekkor még bizonytalan volt, hogy a 8. évfolyam milyen módon tud búcsút venni az iskolától. Örömünk duplán volt öröm, hiszen 2021. június 19-én nemcsak a nyolcadik évfolyamot ünnepelhettük közösen, de hosszú időszak után a szülőkkel, családtagokkal és gyerekekkel együtt ülhettünk intézményünk feldíszített udvarán.

A ballagási előkészületek percei, a próbák, a virággal díszített tantermek az idei tanévben különös jelentőséggel bírt számunkra, hiszen a korábbi évekhez képest még inkább felértékelődtek az együtt töltött percek, napok.  Ujfaludi Lilla tagintézmény-vezető személyre szabott, bensőséges hangú búcsúzó szavait könnyes szemmel hallgatták a diákok. Retkes Józsefné osztályfőnök meghatódva hallgatta végzős tanítványai üzeneteit, melyhez egy-egy kavicsot kapott tőlük, az együtt töltött évekre emlékezve. Minden ballagó iskolás emlékezni fog erre a ballagásra, mert életükben még ennyi virágot nem kaptak. A cipelés öröme, a tűző nap ereje, a türelmetlen rokonok, a ballagási ajándékok, a ballagási ebéd színesítették ezt a napot.

Iskolánk 21 tanulója, búcsúzott el a 2020/2021-es tanévben attól az intézménytől, amely kísérte, szellemi és lelki táplálékot nyújtott az elmúlt évek alatt. Bízunk benne és reméljük, hogy szívükben szép emlékekkel indulnak tovább útjukon, melyet Isten áldása kísér.

Kapcsolódó képek

Összes kép megtekintése

 



Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!