Informatika történeti kiállításon voltunk október 27-én, a szegedi Agórában

A Szent-Györgyi Albert AGÓRA egy modern épület, amelyben számos érdekes és interak-tív kiállítás található.

Mi a számítógépek fejlődését és a Látványlabort tekintettük meg. Számunkra érdekes volt, hogy 50-60 évvel ezelőtt a számítógép egy teremnagyságú helyiség-ben fért el, míg tudásuk napjaink gépeinek töredéke. Tetszett a winchester és a floppy lemez története és az is, ahogy ábrázolták méretének (csökken) és kapacitásának (nő) változását. Nagyon meglepődtünk azon, hogy a számítógépek egyes egységeit nők kézzel fűzték.

Sajnáltuk, hogy Magyarország első robot katicáját, amit 1956-57-ben Dr. Muszka Dániel fejlesztett ki, nem láthattuk mozogni. Orsolya nénitől megtudtuk, hogy Magyarországon ez az első fényre, hangra, érintésre reagáló a mai napi működőképes tanítható robot. Nagyon érdekes volt a telefonközpontok működése, amit mi is kipróbálhattunk.
A kiállítás végén retro számítógépeken játszhattunk, de sajnos néhányan nem jutottunk be a játékterembe, mert a telefonálással voltunk elfoglalva. A tárlatot több szakember mutatta be, akik rendkívül segítőkészek és barátságosak voltak, látszott rajtuk, hogy szeretik a munkájukat.

A Látványlaborban nagyon érdekes kísérleteket láttunk. Kedvenceink: amikor Zoltán bácsi megmutatta, hogy hogyan terjed a hang, ami Janika fejéről lefújta a poharat, a hangérzékelős elektromos gömbök, és a zenegép.
A kiállítás után elmentünk a mekibe, ahol mindenki étvágya és pénztárcája függvényében lakmározhatott.
Szerencsénk volt, hogy nem esett az eső, így ebéd után tettünk egy kis sétát Szeged belvárosában.

A kirándulásról sok-sok élménnyel tértünk haza, amit Kertész Zsuzsa tanárnőnek köszönünk.



Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!